Koskacukor: Spenótos penne

2013. május 23., csütörtök

Spenótos penne

Valami hús mentes ebédet szerettem volna készíteni, de nem igazán jutott semmi kreatív eszembe. Egyszer készítettem már spenótos-ricottás lasagne-t, ami nagyon finom lett és azóta nem csak a spenót főzeléket ismerem, bátrabban használom sokféle ételhez. Tavaly rengeteg spenót volt a kertbe, sikerült lefagyasztani jó pár csomaggal. Ettem volna valami spenótosat, valami sajtosat és így született meg az alábbi recept.


Spenótos penne
Hozzávalók:
kb. 25 dkg spenót (nálam fagyasztott darabolt volt)
1 kisebb fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
olívaolaj
1/2 tubus campingsajt
2 dl tejszín
só, bors, szerecsendió
25 dkg teljes kiőrlésű penne tészta

Tetejére:
fetasajt

Elkészítés:
Forró sós vízbe tegyük fel a tésztát főzni, kb. 10 perc alatt el is készül. Egy serpenyőbe hevítsünk fel olívaolajat, dobjuk rá az apróra vágott vöröshagymát, majd a spenótot és nyomjuk rá a fokhagymát. Pirítsuk össze egy kicsit.Öntsük fel a tejszínnel, adjuk hozzá a campingsajtot, majd ízesítsük. Tálalásnál öntsük a szószt a tésztára, majd szórjuk meg bőven fetasajttal.

Hús imádó párom hagyott ma egy üzenetet. Először azt gondoltam, hogy nem fog ízleni, hiszen semmilyen sertést vagy csirkét nem látott szegény ebéd. De tovább olvasva lepődtem meg, hogy nagyon ízlett neki és elfogyott az egész.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...