Koskacukor: Libatepertős pogácsa

2013. november 10., vasárnap

Libatepertős pogácsa

Márton napon se csaptunk még ekkora lakomát, mint amilyen a mai volt. Őszinte leszek, sosem tulajdonítottunk nagy jelentőséget ennek a mai napnak, de az idén valahogy mégis máshogy alakult. Anyuék az idén sok kacsa mellé, betettek 3 libát, így igazi házi "libaságok" készültek. Anyuhoz voltunk hivatalosak ebédre, isteni libalevest készített. Nem vagyok nagy leveses, nagyot nézett, mikor kétszer szedtem. Ezután még le kellett gyűrnöm valahogy, az isteni libacombot, libamájat, ami répával, almával, borral locsolva sült, mellé párolt lilakáposzta és tejfölös törtkrumpli volt. Persze ez még mindig nem volt a vége. A desszert lúdláb torta volt, és vittem ajándékba egy nagy tál libatepertős pogácsát. Nah, most aztán jól belaktam. :) Szerintem ezt a Márton napi libasütögetős szokást megtartjuk, soha nem késő elkezdeni valamit. :)

Tepertős pogácsáimat Limara receptje alapján készítettem, kicsit több tönköly liszttel és a vajat én már kihagytam a tésztájából. Bevallom véletlen volt, kicsit több tejfölt használtam, majd miután betettem a hűtőbe akkor döbbentem rá, hogy hoppá a vaj. De akkor már nem bántottam és bevallom nem is baj, hogy kimaradt, így is nagyon finom szaftos lett, ropogós a teteje és ilyen foszlós, réteges pogácsát is ritkán készítek. Anyu meg is irigyelte, mert az övé is mindig réteges, de nem ennyire, pedig nem hajtogattam, csupán kétszer.



Köszönöm szépen a receptet Limarának!

Libatepertős pogácsa
Hozzávalók (kb. 25 db):
25 dkg tk. tönköly búzaliszt
25 dkg BL 50 fehér liszt
30 dkg darált libatepertő
kb. 2 dl tejföl
1 tojás
1,5 tk. só
4 ek. fehérbor
1 tk cukor
1 dl tej
3 dkg élesztő
pici bors

Tetejére:
1 egész tojás

Elkészítés:
Úgy kezdem, hogy előző este kell elkészíteni. Langyos tejbe futtassuk fel az élesztőt a cukorra. A liszteket mérjük ki és keverjük bele a sót, kanalazzuk hozzá a bort és a tejfölt, üssünk hozzá egy tojást, majd mehet az élesztős tej. Állítsuk össze a tésztát, jól dagasszuk be és tegyük a hűtőbe 2 óra hosszára.
Nyújtsuk ki téglalap alakúra, kb. 3 mm vastagra és kenjük meg tepertő 2/3-ával, szórjuk meg borssal (elhagyható). Ezután hajtsuk a tésztát jobbról balra 1/3-ig, majd balról jobbra a tetejére. Fordítsuk el 90°-kal és nyújtsuk meg egy picit keresztbe, hogy hosszabb legyen. Kenjük meg a maradék tepertővel, ismét borsozhatjuk egy kicsit és most hajtsuk be balról és jobbról is a közepéig, hogy találkozzanak, majd egymásra, mintha egy könyvet csuknánk be. Mehet vissza a hűtőbe reggelig.
Másnap miután kivettük a hűtőből, hagyjuk szobahőmérsékleten legalább fél órát és a tegnap esti hajtogatást ismételjük meg, majd pihentessük még egyszer 30-40 percet. Nyújtsuk ki kb. 2 cm vastagra, ne legyen vékony, mert az a szép, ha szép nagyra megnő. Késsel rácsozzuk be a tetejét, majd 4 cm átmérőjű pogácsaszaggatóval szaggassuk ki. Felvert tojással kenjük meg a tetejüket. Előmelegített sütőben 200°C-on 15-20 perc alatt megsütjük.


4 megjegyzés:

  1. Milyen szép rétegesek, és magasak. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is meglepődtem! 10 perc után kirángattam a páromat a tv elől, hogy nézze meg milyen gyönyörűek lettek. Nem hittem a szememnek. :)

      Törlés

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...