Koskacukor: Disznótor

2014. január 12., vasárnap

Disznótor

Az idei év máshogy kezdődött, mint a többi. Párom kedves szülei megajándékoztak minket egy élő disznóval, ami 124 kg-os volt vágósúlyában. Szerencsére magán a mészárláson nem kellett jelen lennem, úgyhogy már csak darabokban találkoztam vele. :(
Na annyira nem sajnálom, de még jó, hogy nem nézett rám az ártatlan szemeivel.
Mivel még soha nem voltam disznóvágáson, csak amikor kicsi voltam, így fogalmam sem volt arról, hogyan is zajlik ez az esemény. Azzal tisztában voltam, hogy a végén jó sok hurka, kolbász, szalámi és szalonna lesz a végeredmény.
A hentesek: párom, apukája és a sógora.
Hosszú évek tapasztalata során könnyen vették az akadályokat, ismerték már a lépéseket és az idővel is nagyon ügyesen gazdálkodtak.
A májasnak, a hurkának és a disznósajtnak előkészítették az abálót, addig a párom anyukája elkészítette a hagymás vért és a zsírban sült nyaka pecsenyét.
A fiúk ledarálták a hús felét a kolbásznak és a szaláminak, amit ezután befűszereztek, a maradékot pedig szépen felszeletelve megkaptam. Az én dolgom itt csak a csomagolás volt.



Délben megebédeltünk a "disznóságokból", bevallom a hagymás vért kihagytam. Korábban kóstoltam már, nem hagyott pozitív mély nyomot bennem, így maradtam a nyaka pecsenyénél.



Kora délutánra készen lettünk az abálással. Miután szétválogattuk és befűszereztük, kezdődhetett a töltő hadművelet. :)
Ez már egy kicsit lassabban haladt, de tudtuk, hogy ez az utolsó lépés.



Holnap viszik a füstre, hétvégén indulhat a "habzsi-dőzsi".

Ma közösen elkészítettünk egy hatalmas adag disznópörköltet körömmel. Mi így főztük:

Hozzávalók:
4 kg vegyes hús (köröm, fül, farok, nyúlja, comb)
2 paradicsom
1 paprika
4 nagy fej vöröshagyma
6 gerezd fokhagyma
só, bors
szemes bors
őrölt kömény
házi paprikakrém
őrült fűszerpaprika
kevés disznózsír

Elkészítés:
A hagymát pucoljuk meg és vágjuk kicsivel nagyobb kockákra, mint ahogy szoktuk. Kevés disznózsíron dinszteljük meg, majd helyezzük az aljára a körmöket, keverjük el a hagymával ezután mehet a többi hús is. Öntsük fel vízzel, de nem kell, hogy teljesen ellepje. Ízesítsük sóval, borssal, szórjunk bele egy kis szemes borsot is illetve őrölt köményt. Miután felforrt kb. 2 óra hosszán keresztül főzzük közepes lángon. Jöhet a fűszerpaprika és a paprikakrém, majd sózzuk ízlés szerint, ha szükséges. Még fél órát hagyjuk illetve addig, amíg a köröm meg nem puhul.
Főtt krumplival tálaljuk.

Összességében, így másnap kipihenten nagyon tetszett a tegnapi nap és jó volt látni, hogyan is készülnek az isteni finom házi szalámik és kolbászok, amikből éveken keresztül mindig kaptunk. A párom már nagyon szakavatott volt ebben az egészben, úgyhogy büszke is vagyok rá, hogy ennyire ügyesen megállta a helyét és mindig pontosan tudta mit kell tennie.



Most már csak a húsvétot várom, amikor megfőzhetjük az igazi, házi óriási füstölt sonkát.....

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...