Koskacukor: Grissini variációk mártogatóssal

2014. január 1., szerda

Grissini variációk mártogatóssal

2014 első bejegyzését a szilveszteri menü egyikével indítom. Kicsit késve érkezem, de tegnap már nem volt időm megírni, bár úgy gondolom délutánra már a legtöbben elkészültünk a vendégváró falatkákkal. A múltkor nagy sikert arattak a grissinik, így most is ezzel készültem, annyiban volt most más, hogy a tésztát háromféle ízesítéssel készítettem el.
Ezen kívül a kókuszgolyókat és a röfi pogikat is magunkkal hoztuk, de nővérem is magához ragadta a fakanalat és rengeteg finomsággal várt minket illetve a vendégek sem jöttek üres kézzel, így igazán nagy terülj-terülj asztalkánk lett. Töltött tojás, tatárbifsztek, sajtos alma saláta, banános muffin, sajtos csigák és nem utolsó sorban még pitát is sütöttünk a fiúk, pedig faszénen pljeskavicát.

Grissini alap receptje itt található, már korábban elkészítettem, most annyiban variáltam, hogy 30 dkg lisztből készítettem, majd három felé osztottam. Egyik cipóhoz kb. 3 dkg parmezán, a másodikhoz 1 teáskanál rozmaringot és a harmadikhoz 5 szem fekete, apróra feldarabolt olívabogyót gyúrtam hozzá.
A mártogatósokon sem változtattam sokat, elkészítését korábbi bejegyzésemnél megtalálhatjátok. A guacamoléba pluszba pici majonéz és mustár került illetve a camembert sajt helyett most gorgonzolát használtam.






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...