Koskacukor: Görög wrap

2014. június 18., szerda

Görög wrap

Szeretem azokat a vacsorákat, amivel tv elé lehet ülni és elnyamoggni egy-egy falaton miközben csak nézek ki a fejemből és magamban azt mondogatom, hogy de jó végre leülni és egy picit pihenni. Igen, ezek a bűnözős esték. Bár egy ilyen csirkés wrapba nem sok szénhidrát van a vékony tortilla miatt, úgyhogy bátran lehet enni akár este.





Görög wrap
Hozzávalók:

Tortilla lapokhoz (6 db):
200 g tk. tönköly búzaliszt
100 g kukorica liszt
1 tk. sütőpor
kb. 1,5 dl víz
2 ek. olíva olaj

Továbbá:
4 csirke felső comb filézve
só, bors, kakukkfű
saláta levelek
paradicsom, paprika, uborka
fetasajt

Tzatzikihez:
1 uborka
150 g joghurt
só, bors
fokhagyma
citromlé

Elkészítés:
A tortilla lapok hozzávalóit tegyük egy dagasztó tálba és folyamatos víz hozzáadásával állítsuk össze. Dolgoztassuk 6-8 percig, majd fóliába csomagolva pihentessük fél órát.
Addig a combokat filézzük ki és vágjuk csíkokra. Fűszerezzük sóval, borssal és kakukkfűvel, majd süssük meg kevés olívaolajon.
A zöldségeket daraboljuk fel csíkokra, a sajtot kockára.
A tzatzikihez hámozzuk meg az uborkát, reszeljük le, majd nyomjuk ki a levét. Keverjük össze a joghurttal, sózzuk és borsozzuk, nyomjunk hozzá ízlés szerint egy kis fokhagymát és ízesítsük kevés citromlével.
A tortilla lapokat osszuk 6 egyenlő részre, majd egyesével lisztezett felületen nyújtsuk ki palacsinta sütőnk nagyságához igazítva. A palacsinta sütőt jól hevítsük fel, majd süssük ki a lapokat. Kb. 1-1 perc oldalanként. Tegyük egymásra, takarjuk le és így puhulni fog, nem fog törni feltekerésnél.
Tetszés szerint pakoljunk meg mindenféle finomsággal a tortilla lapunkat és tekerjük fel.






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...