Koskacukor: Almaborban sült kakukkfüves csirkecomb

2014. július 31., csütörtök

Almaborban sült kakukkfüves csirkecomb

Szeretek borban párolni, sütni, mert egyfajta karakterest ízt ad az ételnek, amitől teljesen más lesz, mintha csak befűszereznénk és betennénk a sütőbe. Legtöbbször teszek mindig egy-egy löttyintést majdnem minden ételbe, ami biztosan nem tesz rosszat és nem tudjuk ezzel elrontani.




Almaborban sült kakukkfüves csirkecomb
Hozzávalók (4 személyre):
1,5 kg csirke alsó comb
só, bors
kakukkfű
2 nagy savanykás alma
7-8 gerezd fokhagyma
3 dl almabor

Elkészítés:
A combokat bőrözzük le, sózzuk és borsozzuk. Fektessük egymás mellé egy nagyobb jénaiba, majd szórjuk meg kakukkfűvel. Az almát vágjuk cikkekre, a fokhagymát pedig pucoljuk meg. Tegyünk a combok közé egy-egy gerezd fokhagymát és egy-egy szeletke almát. Öntsük fel almaborral és már mehet is a sütőbe. 180°C-os előmelegített sütőbe kb. egy óra alatt süssük meg. Sütés közben forgassuk meg többször a combokat, hogy egyenletesen süljön. Lefedni nem kötelező, mert magától is enged a hús levet és így szépen ez idő alatt be is sűrűsödik, jó szaftos lesz.
Mazsolás kölessel tálaltam, amit szintén kakukkfűvel ízesítettem.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...