Koskacukor: Vörösboros-almás sertésszelet, fűszeres sült édesburgonyával

2014. október 28., kedd

Vörösboros-almás sertésszelet, fűszeres sült édesburgonyával

Egyszerű és viszonylag gyors ebédet készítettem vasárnap, ugyanis szombaton szinte egész nap bográcsoztam anyuval. Először, bár inkább ez az ő érdeme, ebédre főzött kecskepörköltet az előző heti lemészárolt, általunk feldolgozott kecskéből. Majd ezután feltettünk egy óriási adag (5kg sertés, plusz köröm és füstölt hús, 5 kg káposzta) székelykáposztát, ami közel 5 óra alatt el is készült. De jelentem isteni lett! Úgyhogy ezek után már nem volt nagy kedvem főzőcskézni.





Vörösboros-almás sertésszelet, fűszeres sült édesburgonyával
Hozzávalók (2 személyre):
4 nagy szelet sertéscomb
só, bors
2 evőkanál olívaolaj
1 nagy alma
1 fej vöröshagyma
2,5 dl száraz vörösbor 
6-7 szem szegfűbors
2-3 babérlevél
2-3 evőkanál vaj

2 kisebb édesburgonya
só, bors
1 kávéskanál fűszerpaprika
1 kávéskanál rozmaring
1 kávéskanál kakukkfű
1 evőkanál olívaolaj

Elkészítés:
A burgonyát hámozzuk meg, vágjuk nagyobb hasábokra. A fűszereket keverjük ki egy kis tálkába, majd szórjuk meg vele. Locsoljunk rá egy kis olívaolajat, jól forgassuk össze. Terítsük rá egy sütőpapírral bélelt tepsire. Előmelegített 200°C-os sütőbe kb. 20-30 perc alatt készre sütjük.
A sertéscombot sózzuk, borsozzuk, majd kevés olívaolajon fehéredésig pirítjuk mind a két oldalát.
A vöröshagymát megpucoljuk, apróra daraboljuk. Az almát meghámozzuk és felkockázzuk.
A hús szeleteket kivesszük egy tányérra. A visszamaradt olajhoz hozzáadunk egy kevéske vajat, majd rátesszük az almát és a vöröshagymát. Pár percig pároljuk, felöntjük vörösborral, beletesszük a szegfűborsot, a babérlevelet és a hússzeleteket. Lefedve alacsony lángon addig pároljuk, amíg a hús meg nem puhul. Ezután ismét kiemeljük a megfőtt húst, kihorgásszuk a szegfűborsot és a babérlevelet, majd a vörösboros, almás szószt turmixgépbe tesszük miután egy kicsit kihűlt és krémesre turmixoljuk. Ezzel a mártással locsoljuk meg a hússzeleteket tálaláskor.






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...