Koskacukor: Advent első vasárnapja - Mézeskalács sütés

2014. november 30., vasárnap

Advent első vasárnapja - Mézeskalács sütés

Tegnap este vendégem volt. Párom munkatársának a kislányának megígértem, hogy együtt fogjuk sütni a mézeskalácsot. Ugyanis előtte pár héttel olyan aranyosan segített nekem a torta készítésében, hogy felajánlottam neki, ha van kedve készítsük együtt az idén a mézeskalácsokat. Annyira várta már és amikor megérkeztek, akkor szinte egyből elkezdtük sütni. Olyan örömmel készítette, hogy nem tudtam követni. Hipp-hopp kiszaggattuk, újragyúrtam és újra szaggattuk, már sütöttük is és ezután jött a díszítés. Először csak kettesbe csináltuk, de a végén a fiúk is beszálltak. Természetesen akkor már stop táblák és S.O.S  jelzésű díszek születtek, de így telt vidáman a szombat esténk.
Képekkel még pótolom, amin az alkotásaink lesznek rajta. :)

A mézeskalácsokat, ahogy tavaly is Moha Konyha blogjáról lestem, aki profi szakembere, amelyet itt megtaláltok.

Saját házi mézeskalács-fűszerkeverékemet használtam.

Ami fontos és már tavaly is bevált, hogy mézeskalács sütésénél figyeljünk oda az alábbi dolgokra:

  • előző este gyúrjuk össze a tésztát és pihentessük legalább egy éjszakán keresztül
  • egyforma nagyságúakat süssünk egyszerre, mert így egyforma a sülési ideje is
  • 180°C-on kb. 7-8 perc alatt elkészülnek, de ellenőrizzük az alját, mert csalós, ha sokáig sütjük akkor bizony kemény lesz
  • miután teljesen kihűlt utána díszítsük
Jah, és egy kis barkácsolással elkészítettem az adventi koszorúnkat és egy cuki mikulásos mécsest. :)






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...