Koskacukor: Chilis babos enchilada

2014. november 15., szombat

Chilis babos enchilada

Holnap lesz egy hete, hogy a páromnak tartottuk a szülinapját, amire ez a számomra új főétel került fel az asztalra második fogásként. Tortillát különböző töltelékekkel korábban is készítettem már, sőt vacsorára szívesen választjuk ezt, így biztosan fogyasztunk hozzá fehérjét illetve sok-sok zöldséget. Külföldi blogokon sokszor láttam már ebben a variációban, de még soha nem gondoltam arra, hogy ki szeretném próbálni. Amikor elkezdtünk gondolkodni, hogy mi legyen a menü, a párom azt javasolta, hogy bolognai szósszal töltött palacsinta hasonlóan elkészítve, mint a hortobágyi. Alap ötletnek jó volt, de tudja ő is, hogy ennél én sokkal kreatívabb vagyok és beugrott a töltött tortilla. A lényeg, ha vendégek jönnek, akkor a lapokat érdemes előző nap megsütni, főleg ha 18 db-ról van szó. A chilis babot sem árt, mert ahhoz, hogy jó krémes, sűrű tölteléke kapjunk 4 órán keresztül kell lassú tűzön főzni illetve, ahhoz, hogy szépen be tudjuk tölteni és a hőtől, párától hirtelen ne ázzon el a lap ki kell hűlnie teljesen. Ha van otthon vaslábas érdemes elővenni, mert folyamatosan tartja a megfelelő hőmérsékletet, ráadásul belefér minden.
Basmati rizzsel és lime-joghurt-fokhagymás, kukoricás jégsalátával tálaltam. A rizs egy javaslat volt hozzá, bár szerintem felesleges volt, mert elég laktató. A saláta bőven elég!
De akkor most nézzük mi  is szükséges hozzá. A teljes adag receptjét írom le, de természetesen lehet felezni, negyedelni az adagokat.







Chilis babos enchilada
Hozzávalók a chilis babhoz:
75 dkg darált marhahús
75 dkg darált sertéshús
2 konzerv vörösbab
2 kis fej vöröshagyma
3 szál szárzeller
1 nagy répa
2 dl vörösbor
1,2 liter házi paradicsomlé
babérlevél
só, bors
fűszerpaprika
chili paprika

Enchilada szószhoz:
2 konzerv paradicsom
1 teáskanál őrölt rómaikömény
1/2 teáskanál őrölt szegfűbors
1/2 teáskanál őrölt koriander
chili paprika
1-2 gerezd fokhagyma
1/2 fej vöröshagyma
só, bors

Tetejére:
30 dkg cheeddar sajt

Továbbá:
18 db tortilla 

Elkészítés:
A vöröshagymát, a zellert és a répát megpucoljuk, apróra daraboljuk. Kevés olajon megdinszteljük, felöntjük vörösborral, pár percig főzzük, majd rátesszük a darált húsokat, amit fehéredésig pirítunk. Ízesítjük, felöntjük házi paradicsomlével, felforraljuk. Miután felforrt, alacsony lángon 4 órán keresztül főzzük. Ennyi idő kell ahhoz, hogy szép sűrű, krémes húst kapjunk. Az utolsó fél órában adjuk hozzá a lecsöpögtetett vörösbabot.
A tortilla lapokat elkészítjük, majd félre tesszük. 
Másnap miután teljesen kihűlt a chilis babunk, betöltjük a tortilla lapokba, feltekerjük és jénaiba vagy valamilyen szélesebb tűzálló tálba helyezzük.
Az enchilada szószhoz az összes hozzávalót turmixgépbe tesszük és simára turmixoljuk. 
Meglocsoljuk vele a tortilla közepét hosszába. Szépen magától szét fog folyni.
A sajtot lereszeljük és megszórjuk vele hosszában a tortilla lapokat.
Előmelegített 200°C-os sütőbe addig sütjük, amíg a sajt teljesen el nem olvad illetve, amíg át nem melegszik a töltelék is. Arra figyeljünk oda, hogy ne maradjon bent túl sokáig, mert kiszárad a tészta. Alufóliával takarjuk le, ha nem tálaljuk rögtön!



1 megjegyzés:

  1. Istenien néz ki Brigi, mi is imádjuk az ilyen kajákat, a sali is guszta mellette :)

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...