Koskacukor: Újhagymás hajtogatott lepény

2014. november 24., hétfő

Újhagymás hajtogatott lepény

Az utóbbi időbe rászoktam már arra is, hogy nem veszek semmilyen sósat a boltba sörkorcsolyának, hanem sós kekszet sütöttem. De most rátaláltam itt erre a lepényre, ami egyből elnyerte a tetszésemet. Féltem, hogy nagyon hagyma ízű lesz, de egyáltalán nem, ráadásul gyorsan elkészül és még a sütőt sem kell bekapcsolni.






Újhagymás hajtogatott lepény
Hozzávalók (4db lepényhez):
280 g liszt
50 g olaj
kb. 130 ml víz
1 kávéskanál só

Újhagymás szósz:
100 g újhagyma
só, bors
kb. 50 ml olaj
1/2 kávéskanál szódabikarbóna

Elkészítés:
A tészta hozzávalóit tegyük robotgépbe és dagasszuk 4-5 perc alatt simára. Fóliába csomagoljuk be és egy órát hagyjuk szobahőmérsékleten pihenni.
Az újhagymás szószhoz a hagymák végeit vágjuk le, majd daraboljuk fel. Tegyük turmixgépbe, sózzuk, borsozzuk, adjunk hozzá egy kevés szódabikarbónát, majd annyi olajat, amitől szép krémes lesz.
A tésztát osszuk 4 egyenlő részre és nyújtsuk ki nagyon vékonyra. Kenjük meg a szószunkkal, majd tekerjük fel, mint a kakaós csigát. Lapítsuk egy kicsit el és tekerjük fel, így kapunk egy csigát.
Pihentessük 20-30 percig.
Melegítsük fel a palacsinta sütőnket. A lepényeket nyújtsuk ki ismét szép vékonyra, lisztezett felületen. Nem baj, ha közben kifolyik néhol az újhagymás szósz, kicsit lisztezzük és nyújtsuk tovább.
Palacsinta sütőben süssük meg mind a két oldalát. Rácsra téve hagyjuk kihűlni teljesen, így a párától nem fog megpuhulni. Ne tegyük egymás tetejére!




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...