Koskacukor: Vörösboros meggyleves

2015. január 3., szombat

Vörösboros meggyleves

Most már el lehet mondani, hogy beköszöntött a tél. Leesett a hó és most már a hőmérő higanyszála is -10 alatt volt az elmúlt napokba. Ilyenkor jól esik egy bögre forró csoki vagy akár egy forralt bor. Bár a forralt bort kimondottan nem szeretem, viszont ez a vörösboros meggyleves nagyon hasonlít rá és még ízlett is. Hidegen vagy melegen is fogyasztható, ki hogyan szeretni.







Vörösboros meggyleves:
50 dkg fagyasztott meggy
4 evőkanál cukor
2 csillagánizs
4-5 szegfűbors
1 rúd fahéj
2 dl száraz vörösbor
víz
2 teáskanál keményítő

Elkészítés:
A fagyasztott meggyet felöntjük vörösborral illetve egy kevés vízzel és felforraljuk. Ezután ízesítjük cukorral, csillagánizzsal, szegfűborssal és egy rúd fahéjjal. Ezután annyi vizet adunk hozzá, hogy bőven ellepje. Ismét felforraljuk, majd közepes lángon addig főzzük, amíg a meggy meg nem fő.
A keményítőt elkeverjük pár kanál vízzel, a levesből hozzá merünk egy merőkanállal, majd visszaöntjük. Pár percig hagyjuk még a tűzön, ezután kitehetjük hűlni vagy egyből tálalhatjuk forrón.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...