Koskacukor: Étcsokoládés Brownie

2015. február 15., vasárnap

Étcsokoládés Brownie

Lehet, hogy szégyen, de soha nem készítettem még brownie-t, mert a sok vaj és a cukor elriasztott. Viszont azt gondolom, legalább Valentin napon szabad bűnözni és megkockáztattam. Pont az egyik nap találtam is egy receptet ezen a blogon, úgyhogy nem is keresgéltem tovább. Bevallom nem ilyenre számítottam. Nekem kicsit száraz lett, mondjuk lehet, hogy hamarabb is kivehettem volna a sütőből és nem a recepttel van a probléma. Az a baj, hogy a sütőmet mindegy mire állítom, akkor is a hőmérő 250 fokot mutat, a másik véglet, hogy leveszem teljesen, de akkor meg nem süt. Néha sikerül beállítanom, de szerintem most sem volt megfelelő a hőmérséklet. Összességében nagyon finom lett, ahogy eszem úgy olvad a számban és az íze is csupa csoki, egyáltalán nem édes csokis édesség. Azt hiszem legközelebb próbálkozok még és jobban odafigyelek majd.
Tehát a Valentin napi desszert ő volt, a meglepetés vacsorát is elárulom majd. Ezt a gyönyörű rózsát pedig Balázstól kaptam. Tegnap délig dolgoztam és amikor haza értem ezzel az illatos csodaszép virággal lepett meg.







Étcsokoládés Brownie
Hozzávalók (20x20 cm formához):
1 csésze teljes kiőrlésű tönköly búzaliszt
1/4 csésze holland kakaópor
1 csapott teáskanál szódabikarbóna
1 csipet só
1/4 csésze sötét nádcukor
2/4 csésze nyírfacukor
150 g vaj
150 g étcsokoládé (75%-os)
4 tojás

Elkészítés:
Tegyük egy üvegtálba a csokoládét, a vajat és olvasszuk fel gőz felett.
A lisztet mérjük ki, adjuk hozzá a kakaóport, a szódabikarbónát, a cukrot és a sót, majd alaposan keverjük össze.
A felolvadt csokoládéhoz egyesével üssük hozzá a tojásokat és minden egyes tojást jól keverjünk ki. Szép sűrű krémet kell, hogy kapjunk. Ezután adjuk hozzá a száraz anyagokat, keverjük simára, majd öntsük sütőpapírral bélelt tepsibe.
Előmelegített 180°C-os sütőbe süssük kb. 20-25 percig. Figyeljünk rá, hogy ne süssük túl! :)
Miután kihűlt, szeleteljük fel és szórjuk meg porcukorral!









Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...