Koskacukor: Sajttal, kolbásszal töltött tejfölös lángos

2015. július 30., csütörtök

Sajttal, kolbásszal töltött tejfölös lángos

Ez az ami egy évben egyszer készül. :) Tavaly káposztával töltött lángost sütöttem, a nagy balatoni nyaralás emlék kedvéért. Most Balázs kívánságát teljesítve sajttal-kolbásszal töltöttet. Megjegyeztük ismét, hogy bizony nyithatnánk egy jó kis lángosost, mert ismét nagyon finomra sikeredett, pedig nem vagyok valami nagy lángos vagy fánk sütős.
Olyan jó, amikor az ember egy-egy nyaralás vagy kirándulás alatt tapasztalatot gyűjt akár gasztronómiai téren is, mert amikor kipróbálja otthon, akkor sok emlék visszajön és elmosolygunk egy-egy pillanaton.







Sajttal, kolbásszal töltött tejfölös lángos
Hozzávalók:
35 dkg fehér liszt
15 dkg teljes kiőrlésű tönköly búzaliszt
2 kávéskanál só
3 dkg élesztő
1,5 dl langyos tej
1 teáskanál cukor
1,5 dl langyos víz
2 evőkanál olívaolaj

1 liter olaj a sütéshez

Töltelékhez:
2 evőkanál 20%-os tejföl
15 dkg mozzarella sajt
10 dkg házi kolbász

Elkészítés:
Az élesztőt morzsoljuk a langyos tejbe, keverjük ki a cukorral, majd hagyjuk felfutni. A liszteket mérjük ki egy tálba, tegyük hozzá a sót, az olajat, a vizet és a felfuttatott élesztőt. Dagasszunk belőle egészen lágy tésztát. Helyezzük olajjal kikent kelesztőtálba, majd pihentessük kb. 30-40 percig. Ne kelesszük túl, mert az nem tesz jót a tésztának. A tejfölt keverjük ki a reszelt sajttal illetve a feldarabolt vagy összemorzsolt házi kolbásszal.
Borítsuk ki a tésztát, a legjobb egy szilikonos felületre. Osszuk hat egyenlő részre. Nyújtsuk meg a kezünkkel téglalap alakúra, tegyünk egy evőkanálnyi tölteléket az alsó felére, majd tekerjük fel. Nyomjuk össze a végeit. Olajozott lapáttal emeljük fel.
Forró olajba téve süssük meg mind a két oldalát kb. 2-2 perc alatt. Fontos, hogy az olaj hőmérséklete ne legyen nagyon forró, mert akkor nem sül át, de nem jó az sem, ha nem elég meleg, mert akkor pedig megszívja magát a tészta.
Papírtörlőre téve szedjük ki.
Tálalhatjuk plusz sajttal illetve tejföllel vagy fokhagymás olajjal!




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...