Koskacukor: Házi hamburger grillezett húspogácsával és házi ajvárral

2015. augusztus 1., szombat

Házi hamburger grillezett húspogácsával és házi ajvárral

Ez is már egy hete történt, de most már épp itt az ideje, hogy megosszam veletek, hátha jól jön a holnapi grillezéshez!
Amennyiben lehetne egész évben csak grilleznék minden hétvégén. Imádok kint a szabadban sütkérezni, illetve az előkészülettől, a sütés végéig tartó folyamat boldoggá tesz. Ilyenkor családok, barátok összegyűlnek, közösen, beszélgetés mellett, hangulatosan elkészül az ebéd vagy vacsora, amit egy  jó ízű beszélgetéssel zárunk le. Kell ennél több? Szeretjük a hamburgert és miért ne lehetne házilag készíteni a szabadban. Na jó, a bucikat előre legyártottam, készítettem mellé házi ajvárt, csak a húst kellett sütögetni és a zöldségeket feldarabolni.
A blogomon többféle hamburger zsemle recept található, nekem ez a kedvencem, mert egy kicsit édeskés és a gyerekkoromban kapható hamburgerekre emlékeztet.
Az ajvárral kapcsolatban annyit, hogy kétszer készítettem egymást követő hétvégén. Figyeljünk oda, hogy tényleg piros legyen a kápia paprika, mert akkor kapunk szép színt, és ne vigyük túlzásba a padlizsánt, két kisebb bőven elég. A színét fakíthatja a zöld erős paprika illetve a sok padlizsán. Egyébként meg ízlések és pofonok. Finom ez bárhogyan is készítjük!







Házi hamburger grillezett húspogácsával és házi ajvárral
Hozzávalók:

Hamburger buci

Grill húspogácsához:
50 dkg marhahús
50 dkg sertéshús
3 evőkanál ketchup
1 evőkanál mustár
1 fej vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
só, bors
majoránna
1 evőkanál worchester szósz

Házi ajvárhoz:
2 kisebb padlizsán
5 közepes kápia paprika (igazi pirosat válasszunk)
1 hegyes erős paprika
4 gerezd sült fokhagyma
1 nagy paradicsom
olívaolaj
só, bors
4 evőkanál extra szűz olívaolaj

Elkészítés:
A hamburger zsemléket süssük meg a korábban leírt recept alapján.
A húspogácsákhoz daráljuk a lehető legkisebbre a húst, ízesítsük, fűszerezzük a leírt alapanyagokkal, majd tegyük hűtőbe pár órára.
Az ajvárhoz a padlizsánt vágjuk ketté. Irdaljuk be, sózzuk, borsozzuk, locsoljuk meg olívaolajjal.
Vegyük elő a sütő rácsunkat. Helyezzünk el rajta egy fóliát. Tegyük rá a padlizsánokat, mellé sorba a paprikákat. A paradicsomot a legjobb a közepére, így nem folyik a leve a sütő aljára.Vegyünk a markunkba egy darabka alufóliát. Tegyük a közepére az egész fokhagymát, locsoljunk bele kb. 2 evőkanálnyi extra szűz olívaolajat, majd csomagoljuk be. Mehet ez is a többi közé.
Előmelegített 200°C-os sütőbe süssük addig, amíg a paprikák nagyobb része meg nem feketedik illetve a padlizsán teljesen meg nem puhul. Ezután vegyük ki a sütőből. A paprikákat tegyük tálba, fedjük le. A padlizsán kanalazzuk késes robotgépbe, nyomjunk hozzá 4 gerezd sült fokhagymát. A paradicsom héját szedjük le, ez is mehet a padlizsánhoz. A paprikák héját szépen húzzuk le, a magokat távolítsuk el, majd tegyük mindet a robotgépbe. Ízesítsük sóval, borssal, majd turmixoljuk össze. Az állagát mindenki maga ízlése szerint alakíthatja.
A húspogácsákat formázzuk meg, majd alutálcán, faszén felett süssük készre mind két oldalát. A hőmérsékletre figyeljünk ne legyen túl forró, mert könnyen lehet, hogy nem sül át, ha sietünk vele.
Tehetünk a hamburgerünkbe bármilyen sajtokat, zöldségeket, savanyúságokat ízlés szerint.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...