Koskacukor: Dupla narancsos brownie

2015. november 29., vasárnap

Dupla narancsos brownie

Nem is olyan régen volt egy kívánsága Balázsnak. Nem nehéz kitalálni, hogy mi is lehetett az. Narancsos brownie-t szeretett volna szülinapjára. Természetesen el is készült, ahogyan én megálmodtam. Igazi jó ragacsos és krémes lett, amilyennek lennie kell. Hogy miért csak most hozom ezt a receptet? Mert nálam a narancs és a csokoládé együtt a karácsonyra emlékeztet. Már az idei szaloncukor ötlet is meg van és az egyik narancsos-csokis lesz. Mindkettőnknek nagyon nagy kedvence.
Elérkezett advent első vasárnapja. Már pár hete készülődök a karácsonyra kis apróságokkal, de most végre eljött a visszaszámlálás. Még tavaly készítettem kis zsákocskákat, ami igaz nem tartalmaz egyenlőre semmit, de bízom benne, hogy egyszer lesz miért megpakolnom. Izgatottan várom az ünnepeket, mert számomra ez a legfontosabb és legszebb ünnep. Az egész évi hajtás után végre összeül a család, együtt készülődik, fát díszít és ünnepi hangulatot varázsolnak az otthonukban.
Én ezt a süteményt szánom advent első vasárnapjára, ami szuper ötlet akár karácsonyra is.






Dupla narancsos brownie
Hozzávalók (20x20 cm tepsihez):
200 g étcsokoládé
225 g vaj
150 g cukor
50 g házi vaníliás cukor
4 tojás
1/2 narancs leve
1 narancs reszelt héja
110 g liszt
30 g holland kakaópor
1/2 kávéskanál só

Tetejére:
250 g mascarpone
3 evőkanál porcukor
1/2 narancs leve

Elkészítés:
A csokoládét a vajjal gőz felett felolvasztjuk. A kétféle cukrot kikeverjük a tojásokkal. Hozzáadjuk a frissen facsart narancslevet, a narancs reszelt héját és a sót. A lisztet kimérjük a kakaóporral és szitába tesszük. A felolvadt, de nem meleg csokoládéhoz öntjük a kikevert narancsos tojásokat, hozzászitáljuk a kakaóporos lisztet, majd jól elkeverjük. Figyeljünk arra, hogy ne maradjon benne csomó és a liszt is teljesen el legyen keverve.
Sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük, megütögetjük az alját, hogy ne legyen levegős. Előmelegített 170°C-os sütőbe kb. 20-25 perc alatt készre sütjük.
A tepsiben hagyjuk kihűlni, majd helyezzük rácsra.  A mascarpone-t kikeverjük a porcukorral és a narancs levével. Használhatunk narancslikőrt is, ha felnőtteknek készül. Elsimítjuk a brownie tetején egyenletesen. Díszítésként reszelünk rá egy kevés narancshéjat.
Szeletelésnél 5 részre osztjuk, így 25 kis kocka jön ki belőle.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...