Koskacukor: Édesburgonyás hamburger zsemle

2016. február 8., hétfő

Édesburgonyás hamburger zsemle

Azt hiszem nem csak pizza, hanem hamburger rajongók is lettünk. Sőt tovább megyek, mostanában különleges szendvicsek is készülnek, majd ötletet is hozok hozzá. Azért nem olyan gyakori vacsora, általában inkább csak hétvégén készítek hasonló finomságokat, amikor kicsit jobban ráérek. Na, meg persze nem győznénk ledolgozni. De azt gondolom néha szabad. A gyors étteremben kapható vackoknál sokkal jobb, ráadásul itt még a tésztát is én készítem, aminél odafigyelek, hogy azért egészségesebb változata kerüljön az asztalra. Tehát, ha szeretnénk egy igazán jó marhaburgert enni, akkor hamarosan jövök a komplett recepttel, de egyenlőre ismerkedjünk meg a hozzá készült bucival.









Édesburgonyás hamburger zsemle
Hozzávalók (8 db-hoz):
20 dkg főtt, tört édesburgonya
20 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt
20 dkg fehér tönkölyliszt
1 teáskanál só
1 evőkanál cukor
2 dkg élesztő
2 tojás sárgája
5 dkg joghurt
1,5 dl langyos víz
4 dkg olvasztott vaj

Tetejére:
fekete szezámmag
1 tojás sárgája

Elkészítés:
Először is meghámozzuk, kockára vágjuk az édesburgonyát, majd megfőzzük és hagyjuk teljesen kihűlni. A liszteket dagasztó tálba mérjük, hozzáadjuk a főtt, tört édesburgonyát, a sót, a cukrot, a két tojás sárgáját és a joghurtot. Az élesztőt belemorzsoljuk 1,5 dl vízbe, elkeverjük, majd hozzáöntjük. Összeállítjuk a tésztát, majd olvasztott vaj hozzáadásával rugalmas tésztát dagasztunk belőle. Kelesztőtálba téve szobahőmérsékleten 2 órát pihentetjük.
Lisztezett felületre borítjuk, 8 egyenlő részre osztjuk, majd zsemléket formázunk belőle.
Sütőpapírral bélelt tepsire helyezzük, letakarva duplájára kelesztjük. Felvert tojássárgájával megkenjük, fekete szezámmaggal megszórjuk, majd előmelegített 180°C-os sütőbe toljuk kb. 25 percre. Rácsra téve hagyjuk kihűlni.








Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...