Koskacukor: Parmezán krémes rakott csirkemell, fűszeres morzsával

2016. február 23., kedd

Parmezán krémes rakott csirkemell, fűszeres morzsával

Kicsit kezd most már elegem lenni, hogy folyamatosan időjárás változás miatt fáj a fejem már négy napja. Ezelőtt soha nem éreztem meg a front hatásokat, viszont most jól fel vagyok tuningolva mindennel, így sokkal érzékenyebb is vagyok. Egy év alatt nem szedek be annyi fájdalom csillapítót, mint az elmúlt négy napban. Általában próbálom húzni lefekvésig, másnapra úgyis elmúlik, de egyszerűen ezt már nem lehetett. Nem tudom, ki hogy bírja, de én most nehezen. Éppen ezért a főzéshez sem volt sok türelmem és egy egyszerű és viszonylag gyors menüt hoztam össze, ami azt hiszem elég jól sikerült. Aminek viszont örülök, hogy korábban van már világos és bizony világosban is érek haza. Azt hiszem arra is rátudtam venni magam, hogy reggel munka előtt járjak el edzőterembe, aminek nem csak az az előnye, hogy kevesebben vannak, hanem jobban beindul az anyagcsere és még frissebb is leszek tőle. Várom már a tavaszt!










Parmezán krémes rakott csirkemell, fűszeres morzsával
Hozzávalók 4 személy részére:
80 dkg csirkemellfilé
olívaolaj
1 dl száraz fehérbor
só, bors, bazsalikom

Besamelmártáshoz:
5 dkg vaj
5 dkg liszt
5 dl tej
10 dkg reszelt parmezán
só, bors
szerecsendió

Fűszeres morzsához:
4 evőkanál zsemlemorzsa
2 gerezd fokhagyma
1 teáskanál rozmaring
2 evőkanál olívaolaj

Továbbá:
20 dkg rigattoni
5 dkg vaj
5 dkg reszelt parmezán

Elkészítés:
A csirkemellfilét felkockázzuk, sózzuk, borsozzuk, megszórjuk bazsalikommal. Forró serpenyőben, kevés olívaolajon megsütjük. Közben elkészítjük a besamelmártást, amihez a vajat felolvasztjuk, hozzáadjuk a lisztet, elkeverjük, majd folyamatosan felöntjük tejjel. Felforraljuk, beleszórjuk a sajtot, ha elolvadt, akkor levesszük a tűzről és sóval, borssal, szerecsendióval ízesítjük. Belekeverjük a sült csirkemell darabokat.
A tésztát kifőzzük, közben elkészítjük a morzsát. A fokhagymát megpucoljuk, majd fokhagymatörőbe helyezzük. Felhevítjük az olívaolajat és beletörjük a fokhagymát. Addig pirítjuk, amíg illatozni kezd. Ezután beleszórjuk a rozmaringot és a zsemlemorzsát. Aranybarnára pirítjuk.
Jól kivajazunk egy közepes nagyságú jénait. A leszűrt tésztát hozzáadjuk a sajtmártásos csirkemellhez, majd egyenletesen elosztjuk a jénaiba , végül megszórjuk a fűszeres morzsával és a maradék parmezán sajttal.
Előmelegített 200°C-os sütőbe 30-40 perc alatt összesütjük.





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...