Koskacukor: Csokis-meggylekváros papucs

2016. december 14., szerda

Csokis-meggylekváros papucs

Az alap ötlet, a kedvenc hókiflim receptje. Viszont anyukám csokis-meggylekvárját nagyon szeretjük és szerencsére igen keményre is sikerült az idén, így tökéletesen megfelelt ennek a célnak. A legjobb kivitelezés arra, hogy ne kelljen spórolni a töltelékkel, ha nyitott tésztát sütünk. Eszembe jutott a papucs falatkák, ráadásul viszonylag könnyen megoldható. Elővettem a Cookori által forgalmazott hullámos tésztavágót, amivel egyszerűen és gyorsan elkészültek a 7x7 cm-es kockák. Nagyon finomak lettek, ráadásul elárulok egy titkot. Nem most készültek, viszont akkor kimaradt belőle, mivel többféle süti került az asztalra, így kipróbáltam a fagyasztást. Most, hogy elővettem és porcukorba hempergettem miután kiengedett teljesen, olyan volt, mintha most sütöttem volna. Az utóbbi időben arra is rájöttem, hogy egy csomó mindent, péksüteményektől kezdve a rendes sütiig és ételekig le lehet fagyasztani. Egyedül a krémes, tejes vagy tejszínes verziókkal nem próbálkoznék. De abból úgyis csak annyit sütünk, főzünk, hogy azonnal vagy egy-két napon belül el is fogy. Az apró sütikből készül inkább nagyobb mennyiségben. Ha mindig lefagyasztunk egy-egy adagot, akkor a megfelelő alkalomkor többfélét tudunk egyszerre kínálni, amitől a vendégsereg le lesz nyűgözve, hogy ennyi mindent egy nap alatt, hogy lehetett összehozni. :)
De akkor nézzük is a receptet.








Csokis-meggylekváros papucs
Hozzávalók:
15 dkg fehér tönkölyliszt
15 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt
10 dkg zsír
2 evőkanál 20%-os tejföl
1 evőkanál cukor
1,5 dkg friss élesztő
egy csipet só

a töltelék:
házi csokis-meggylekvár (illetve használhatunk bármilyen kemény állagút)

a hempergetéshez:
nyírfaporcukor

Elkészítés:
A liszteket kimérjük, elvegyítjük benne a zsírt, a tejfölt, a cukrot és a sót. Az élesztőt hozzá morzsoljuk és viszonylag keményebb tésztát gyúrunk belőle. Fóliába csomagoljuk és hűtőbe helyezzük 2-3 óra hosszára.
Enyhén lisztezett felületre borítjuk és kb. 2-2,5 mm vékonyra nyújtjuk. A hullámos tésztavágó segítségével 7x7 cm-es kockákra szaggatjuk. Mindegyiket átlósan megtöltjük csokis-meggylekvárral. A mutató ujjunkat bevizezzük, megnedvesítjük körbe a tésztát, majd a két szemközti sarkát átlósan egymásra hajtjuk és egy kicsit megnyomjuk, hogy ne nyíljon szét sütés közben. Sütőpapírral bélelt tepsire helyezzük. Előmelegített 180 fokos sütőbe kb. 10-12 perc alatt készre sütjük. Figyeljük az alját, ha már van egy kis barnás színe akkor vegyük kis és helyezzük rácsra. Miután kihűlt hempergessük meg nyírfaporcukorba.

Tipp: Lezárt dobozba sokáig puha és friss marad. Fagyasztható is, ilyenkor nem érdemes porcukrozni, elég kiengedés után.







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...