Koskacukor: Csirkecombbal főtt lencse

2017. január 19., csütörtök

Csirkecombbal főtt lencse

Gyorsan telnek a napok és sokszor már csak azt veszem észre, hogy sötétedik és mindjárt eljön az este, ami most már nálunk egy riutálé. Eddig legtöbbször a blogomat írogattam vagy éppen más receptjeit nézegettem, most viszont a kicsi lánykámban gyönyörködöm és arra törekszem, hogy a legjobbat nyújtsam neki. Sok időt töltünk együtt, ennek ellenére olyan édes, hogy megengedi, hogy apucinak finomakat főzzük. Bár ma volt az első gyors főzős napom, eddig az általam előre elkészített ételeket fogyasztottuk a mélyhűtőből, amit még karácsony környékén táraztunk be. Jövő héttől viszont már élesben megy. De úgy érzem nem lesz gond, mert a kicsi Emma már egy angyal.
A januári Kifőztük gasztromagazinban jelent meg ez a szuper finom lencsés főétel, amivel nincs is sok teendők és viszonylag gyorsan elkészíthetjük. A tálaláshoz a Butlers kellékeit használtam.







Csirkecombbal főtt lencse
Hozzávalók 4 személyre
4 csirkecomb
1 vöröshagyma
3 gerezd zúzott fokhagyma
3 evőkanál olaj
20 dkg felkockázott füstölt sonka
25 dkg lencse
3 babérlevél
1 evőkanál mustár
2 teáskanál morzsolt majoránna
frissen őrölt bors

5 dl húsalaplé vagy víz
3 evőkanál tejföl
1 teáskanál pirospaprika
1 teáskanál étkezési keményítő
a tálaláshoz:
lila hagyma
petrezselyemzöld

Elkészítés:
A lencsét a főzést megelőző napon beáztatjuk.
A vöröshagymát megpucoljuk, apróra daraboljuk, és az olajon dinszteljük. Közben hozzáadjuk a fokhagymát és a sonkát. Ráhelyezzük a combot, mindkét oldalát megpirítjuk. Mellé tesszük a lencsét, majd felöntjük annyi húsalaplével, amennyi bőven ellepi. Babérlevéllel, mustárral, majoránnával, borssal és sóval ízesítjük. Fedő alatt puhára pároljuk. A tejfölben elvegyítjük a pirospaprikát és a keményítőt, majd kevés szaft hozzáadásával kikeverjük, és besűrítjük vele az ételt.
Frissen vágott lila hagymával és petrezselyemmel tálaljuk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...